Polgármesteri köszöntő

TuroTamas

Turó Tamás
Polgármester

 

Tisztelettel köszöntöm a történelem során, oly sok viszontagságot megélt, ám mára dinamikusan fejlődő községünk honlapján.

Kömlő község az Alföld peremén, Heves megye délkeleti részén helyezkedik el. A fő közlekedési utakhoz viszonyított helyzete kedvező.  Az M3-as autópálya füzesabonyi csomópontja mindössze 15 percre található. A megyeközpont, Eger, az M25-ös gyors közlekedési út megépítésével mindössze 37,6 km távolságra helyezkedik el. A legközelebbi város Heves, amely egyben a járás központja, 13 km-re található.

Röviden szeretném bemutatni Kömlő község történetét.Településünk feltételezett keletkezési ideje a 10-11. század. A község nevének első okleveles említése 1261-ben Kumleud névalakban történt, majd Kumleu, Kemle és Kewmleként is említették. A legmagasabb népességet 1941-ben érte el a település, amikor 3450 fő lakója volt. A legalacsonyabb ezzel szemben 1990-ben, 1803 fő. Jelenleg Kömlő lakossága meghaladja a 2000 főt.

A 2019. évben megtartott helyhatósági választásokon újabb 5 évre kaptam bizalmat, a Kömlő Községi Önkormányzat vezetésére.

Megtisztelő számomra, hogy elsőként üdvözölhetem Önt Kömlő község megújult honlapján. Remélhetőleg sok információt talál, amely felkelti érdeklődését fejlődő településünk iránt. 

Célunk a honlap megújításával, hogy a jövőben minél több, friss információhoz jussanak önkormányzatunk munkájáról, mindennapi életünkkel kapcsolatos eseményeiről. Tényszerű, hiteles információt kapjanak, amelyek megkönnyítik a mindennapi tájékozódásukat, segítsenek felmerült problémáik megoldásában.  

A honlapunkon bemutatjuk intézményeinket, a községünkben működő vállalkozásokat, civil szervezeteket, hogy minél részletesebb tájékoztatást tudjunk adni a település életéről.  

A honlapra látogatók jobban megismerhetik a település értékeit, ízelítőt kapnak földrajzi elhelyezkedéséről, történelméről, büszkeségeinkről. Figyelemmel tudják kísérni a település fejlődését, a gazdasági és kulturális életünket.

2014. évi megválasztásom óta több pályázatot nyert meg községünk. Az évek során pályázat keretében megújult a Kömlői Napközi Konyha, a Művelődési Ház, a Kömlői Óvoda. Megkezdte működését a Biztos Kezdet Gyermekház, ésa Csillagpont.

Hasznos információt kapnak a község intézményeiről, belepillantást nyerhetnek a Képviselő-testület munkájába, megismerhetik az önkormányzati rendeleteket.

Honlapunkra kattintva településünk lakói is gyorsabban, egyszerűbben, könnyebben juthatnak a mindennapi ügyintézéshez szükséges információhoz. Az otthonról történő hivatalos ügyintézés indításához megtalálhatóak és letölthetőek a nyomtatványok.

A galériában lévő képeken megtekintheti településünk középületeit, nevezetességeit, a rendezvényeinkről készült fotókat.

 

Eredményes és hasznos időtöltést kívánok minden kedves érdeklődőnek!

Tisztelettel és üdvözlettel:


Turó Tamás
polgármester

 

 

magyarfaluprogram

 

bolcsode

 

E-ÖNKORMÁNYZAT PORTÁL

E-ÖNKORMÁNYZAT PORTÁL
 



omk

Hírek

Kormányablak busz

2024. szeptember 24.

Mellékelten megküldöm a tájékoztató plakátot a Kormányablak busz településükre történő érkezéséről.

Lomtalanítás 2024. szeptember 7-én / szombaton

2024. augusztus 30.

A Szelektív Nonprofit KFT. értesíti a Tisztelt Lakosságot, hogy Tiszanána, Kömlő, Átány területen lomtalanítást végez

H I R D E T M É N Y - Ügyszám: 33017/N/84/2024/9

2024. augusztus 21.

A közjegyző f e l h í v m i n d e n k i t , aki a hagyatékra öröklésben érdekeltként i g é n y t t a r t , hogy igényét a hirdetményi kézbesítéstől számított 30 napon belül a közjegyzőnél í r á s b a n j e l e n t s e b e .

MVM Hálózati karbantartás

2024. június 04.

MVM Hálózati karbantartás

Helybe visszük a szűrővizsgálatokat program - Kardiovaszkuláris szűrőnap

2024. április 19.

Helyszín: Kérjük hozza magával TAJ kártyáját és érvényes, személyazonosításra alkalmas okmányát. 2024. július 25-én Köml n 3372 KÖMLŐ , FŐ ÚT 23. Művelődési Ház parkolója 2024.07.25. csütörtök, 10:00-18:00

HIRDETMÉNY ÓVODAI ÉS BÖLCSÖDEI BEÍRATÁSRÓL

2024. április 04.

Értesítjük a tisztelt szülőket, hogy a Kömlői Óvodába és Bölcsödébe (3372 Kömlő, Kossuth Lajost út 3/A.) a 2024/2025. nevelési évre a következő időpontokban lehet beiratkozni: