Majális Kömlőn

2020. augusztus 05.
Lead kép

A munka ünnepén köszönetet kell mondanunk mindazoknak a dolgozóknak, akik becsülettel, határidőre végzik el napi munkájukat, és ezzel segítik településük és az ország fejlődését – jelentette ki szombaton Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, Kömlő országgyűlési képviselője az idén ötödik alkalommal megrendezett kömlői majálison.

Köszöntőjében a honatya elmondta, 2010 óta 800 ezer új állás jött létre hazánkban, a foglalkoztatás a csúcson van, nem kevesebb, mint 4,5 millió magyar dolgozik ma az országban. Mindeközben a munkanélküliségi ráta a 2010-es 12 százalékos szintről mára 3 százalékra zsugorodott.

Nyitrai Zsolt hozzátette: ma már megéri dolgozni, hat éve ugyanis folyamatosan növekednek a fizetések, ugyanakkor köszönet illeti azokat a dolgozókat, akik jó színvonalon, a határidőket betartva becsülettel végzik munkájukat, így járulva hozzá településük és az ország fejlődéséhez, gyarapodásához – fejtette ki a képviselő.

Kömlőről elmondta, hogy a kormány az adósságkonszolidáció során 50 milliós adósságot engedett el, így a helyiek megszabadulva a kölcsöntől új fejlesztésekbe kezdhettek. Így kerülhetett sor a védőnői hálózat épületének felújítására, valamint arra a 100 milliós beruházásra, melynek révén sor került a kömlői óvoda teljes korszerűsítésére.

Nyitrai Zsolt szólt a rossz minőségű útszakaszok – például a Mezőtárkány, Besenyőtelek felé vezető utak – felújításáról hozzátéve azt, hogy ezen a területen bőven akad még tennivaló, de a munkálatok tovább folytatódnak.

A majálison, amelynek programjaira 6-8 ezer ember volt kíváncsi, köszöntötte a megjelenteket Turó Tamás, Kömlő polgármestere is.

Forrás: nyitraizsolt.hu