Kömlői fesztivál majális

A 2014-es Önkormányzati választások a település rendezvény-tervében is változásokat hoztak. Újra megrendezésre került a Kömlői majális, mely színes családi programokkal és kisebb koncertekkel várta az érdeklődőket. Az elmúlt évek alatt Önkormányzatunk egyre nagyobb figyelmet fordított a majális megszervezésére, melynek köszönhetően a település és a régió legnagyobb fesztiváljává nőtte ki magát. A látogatók száma évről évre növekedett, egyenes arányosságban a megrendezésre kerülő programokkal, koncertekkel. Évente 8-10 sztárvendég teszi tiszteletét a május első heteiben megrendezett fesztiválon, amelyen immáron már közel 5000 fő szórakozott felhőtlenül.

Önkormányzatunk mindent megtesz annak érdekében, hogy évről-évre színesebb és színvonalasabb rendezvényt szervezzen, ahol a legkisebbek együtt tudnak szórakozni a legidősebbekkel is. Közel 80m2-es színpaddal, óriáskivetítővel, vidámparkkal, sport programokkal, vásári árusokkal, koncertsorozattal várunk minden kedves érdeklődőt.

Sajnos a 2020-as COVID helyzet a mi rendezvényünkre is rányomta bélyegét, melynek következtében a rendezvény nem került megtartásra, de bízunk abban, hogy 2021-ben már újra együtt szórakozhatunk. Kövessék figyelemmel honlapunkat, Facebook oldalunkat, ahol mindig időben tájékoztatjuk a kedves közönséget a fesztivállal kapcsolatosan is.