Polgármesteri köszöntő

TuroTamas

Turó Tamás
Polgármester

 

Tisztelettel köszöntöm a történelem során, oly sok viszontagságot megélt, ám mára dinamikusan fejlődő községünk honlapján.

Kömlő község az Alföld peremén, Heves megye délkeleti részén helyezkedik el. A fő közlekedési utakhoz viszonyított helyzete kedvező.  Az M3-as autópálya füzesabonyi csomópontja mindössze 15 percre található. A megyeközpont, Eger, az M25-ös gyors közlekedési út megépítésével mindössze 37,6 km távolságra helyezkedik el. A legközelebbi város Heves, amely egyben a járás központja, 13 km-re található.

Röviden szeretném bemutatni Kömlő község történetét.Településünk feltételezett keletkezési ideje a 10-11. század. A község nevének első okleveles említése 1261-ben Kumleud névalakban történt, majd Kumleu, Kemle és Kewmleként is említették. A legmagasabb népességet 1941-ben érte el a település, amikor 3450 fő lakója volt. A legalacsonyabb ezzel szemben 1990-ben, 1803 fő. Jelenleg Kömlő lakossága meghaladja a 2000 főt.

A 2019. évben megtartott helyhatósági választásokon újabb 5 évre kaptam bizalmat, a Kömlő Községi Önkormányzat vezetésére.

Megtisztelő számomra, hogy elsőként üdvözölhetem Önt Kömlő község megújult honlapján. Remélhetőleg sok információt talál, amely felkelti érdeklődését fejlődő településünk iránt. 

Célunk a honlap megújításával, hogy a jövőben minél több, friss információhoz jussanak önkormányzatunk munkájáról, mindennapi életünkkel kapcsolatos eseményeiről. Tényszerű, hiteles információt kapjanak, amelyek megkönnyítik a mindennapi tájékozódásukat, segítsenek felmerült problémáik megoldásában.  

A honlapunkon bemutatjuk intézményeinket, a községünkben működő vállalkozásokat, civil szervezeteket, hogy minél részletesebb tájékoztatást tudjunk adni a település életéről.  

A honlapra látogatók jobban megismerhetik a település értékeit, ízelítőt kapnak földrajzi elhelyezkedéséről, történelméről, büszkeségeinkről. Figyelemmel tudják kísérni a település fejlődését, a gazdasági és kulturális életünket.

2014. évi megválasztásom óta több pályázatot nyert meg községünk. Az évek során pályázat keretében megújult a Kömlői Napközi Konyha, a Művelődési Ház, a Kömlői Óvoda. Megkezdte működését a Biztos Kezdet Gyermekház, ésa Csillagpont.

Hasznos információt kapnak a község intézményeiről, belepillantást nyerhetnek a Képviselő-testület munkájába, megismerhetik az önkormányzati rendeleteket.

Honlapunkra kattintva településünk lakói is gyorsabban, egyszerűbben, könnyebben juthatnak a mindennapi ügyintézéshez szükséges információhoz. Az otthonról történő hivatalos ügyintézés indításához megtalálhatóak és letölthetőek a nyomtatványok.

A galériában lévő képeken megtekintheti településünk középületeit, nevezetességeit, a rendezvényeinkről készült fotókat.

 

Eredményes és hasznos időtöltést kívánok minden kedves érdeklődőnek!

Tisztelettel és üdvözlettel:


Turó Tamás
polgármester

 

 

magyarfaluprogram

 

bolcsode

 

E-ÖNKORMÁNYZAT PORTÁL

E-ÖNKORMÁNYZAT PORTÁL
 



omk

Hírek

Átány, Kömlő, Tiszanána

2025. szeptember 09.

Átány, Kömlő, Tiszanána

Szűrőbusz

2025. szeptember 09.

Szűrőbusz

LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ

2025. augusztus 29.

LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ

Felhívás óvodatej beszerzésre

2025. április 24.

Felhívás óvodatej beszerzésre

LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ - Hidroglóbusz szervize

2025. április 02.

LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ

Óvodai beiratkozás

2025. április 01.

HIRDETMÉNY ÓVODAI ÉS BÖLCSÖDEI BEÍRATÁSRÓL